Bolondot csináltam a tegnapi bejegyzéssel!
Érthetetlenül boldog voltam tegnap, de ez a játszóteres posztból nem biztos hogy látszik.
Az egyik képen egy kisfiú palacsintával etet a bungiban. Finom palacsintával.
A tegnapi kép maga csoda. Elérhetetlen.
?
Hogy engedhetné meg magának az ember, hogy ha játszóteret kell teremtenie a gyereknek a kertben
– először elmenjen egy játszótérre, ahol lécekkel kipróbálhatja, milyet teremtene – ha nem az egyszerű megoldást választaná , a vásárlást, vagyis inkább a belső fantáziáira figyelne.
– mit szólnának a szülei / gyerekei / testvérei… /szomszédai /és persze a társa ha meglátnák a mekkmesteri eredményt
– hogyan viselné el, hogy már a makettnél leragad – és csak telik az idő, dilemmázik mennyire engedheti bele magát – melyik vágyát jelenítheti meg…
– mit szól a racionális énje, aki pillanatok alatt kiszámolja, hogy bizony ez a játszótér így többe kerül, mint a jófogáson
– hogy nézne szembe azzal a magával, aki sok eddig ki nem próbált belső képét jelenítené meg hirtelen
– megijedne, hogy ebből is az lesz mint sok régi tervből – félbemarad valamelyik ponton – már a születés előtt vagy közben
– skandálnák a belső hangszóróban, hogy „ehhez te kevés vagy – maradj a kaptafánál!”
Vagyis ez az egész teljesen idegennek tűnik a modern világban, persze a még ennél is durvább járvány karikatúrában még inkább.
!
Sebaj (f**ck a 3D!)
Már nem lehet visszaszívni. Van.
READ MORE »
