Játszótér a négyzeten / másik dimenzióban (illúziók a Valóság illúziójában)

Bolondot csináltam a tegnapi bejegyzéssel!

Érthetetlenül boldog voltam tegnap, de ez a játszóteres posztból nem biztos hogy látszik.

Az egyik képen egy kisfiú palacsintával etet a bungiban. Finom palacsintával.

Mára józanabb lettem.?

A tegnapi kép maga csoda. Elérhetetlen.
?
Hogy engedhetné meg magának az ember, hogy ha játszóteret kell teremtenie a gyereknek a kertben
– először elmenjen egy játszótérre, ahol lécekkel kipróbálhatja, milyet teremtene – ha nem az egyszerű megoldást választaná , a vásárlást, vagyis inkább a belső fantáziáira figyelne.
– mit szólnának a szülei / gyerekei / testvérei… /szomszédai /és persze a társa ha meglátnák a mekkmesteri eredményt
– hogyan viselné el, hogy már a makettnél leragad – és csak telik az idő, dilemmázik mennyire engedheti bele magát – melyik vágyát jelenítheti meg…
– mit szól a racionális énje, aki pillanatok alatt kiszámolja, hogy bizony ez a játszótér így többe kerül, mint a jófogáson
– hogy nézne szembe azzal a magával, aki sok eddig ki nem próbált belső képét jelenítené meg hirtelen
– megijedne, hogy ebből is az lesz mint sok régi tervből – félbemarad valamelyik ponton – már a születés előtt vagy közben

– skandálnák a belső hangszóróban, hogy „ehhez te kevés vagy – maradj a kaptafánál!”

Vagyis ez az egész teljesen idegennek tűnik a modern világban, persze a még ennél is durvább járvány karikatúrában még inkább.
!
Sebaj (f**ck a 3D!)
Már nem lehet visszaszívni. Van.

.
Hálás vagyok magamnak, hogy kísértem ahogy kiszületik belőlem… felvállaltam a virtuális Világ előtt.
Már láttam magam előtt, ahogy a frissen kitakarított tisztáson léc makettek születnek!
Szerintem a gyerekeim bíznak abban, hogy erre is csak like-ok jönnek, hisz azon dolgoznak időnként, hogy elbontsák a félbe maradt örömszüleményeimet, nehogy még másoké is itt a Biofaluban szülessen és maradjon félben… és zavarják a 3D Rendet.
Kicsit olyan ez mint a járvány alatti vendégház. Mindenütt kísérletek – külső szemnek káosz. A járvány vége előtt még el kell ezeket tüntetni, hogy ne riassza el az elvonulókat…
Biztosan?
Nem vagyok bolond. Talán csak az 5D felé tekingetek.
Ha én ezek után sem vagyok bolond, akkor az sem az, aki végül valamikor eljön/elmegy, hogy felnőtt játszótéren építsen (belső)gyerek játszóteret… mellyel hidat épít a gyerekéhez.
De az se baj ha bolondnak látnak minket – ha közben boldogságot is megélünk…
:–)
Géza2

Facebook oldalunk

Facebook Pagelike Widget

Instagram oldalunk

A honlap böngészésével hozzájárul a cookie-k használatához További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás