Posts tagged önkéntes munka

Hogyan kezdjük újra?

Anyagilag megtépázva – szellemileg/ érzelmileg megerősödve nyithatjuk az új fejezetet… – a Biofaluban is.

Hát ültessünk fát, építsünk kint és bent, nyissunk ki lehetőség ablakokat valamilyen természetesen áramló ütemben!
Elég volt a régiből, a magunk teremtette régiből! Kevesebb megfelelést, több befelé / kifelé kapcsolódást!
Remélem március után már újra fogadhatunk elvonuló csoportokat is…:–)

Hívjunk ébredés útját járó önkénteseket és új életteret teremteni vágyókat – ígérgetések nélkül – lépésről lépésre kitapogatva azt az utat, ami minden érintettnek inspiráló a saját folyamatában!

Lássuk, hogy nincs semmi készen, sok mindent meg kell oldanunk, hogy az Új Világot teremtsük, de ha a tevés közben merünk nyíltan kommunikálni, igent/nemet mondani, akkor tapasztalhatunk újat, különösebb veszélyek nélkül, vagyis nyerhetünk.

Az önkénteskedés lehetőség is, hogy elköteleződés nélkül, laza körülmények között találkozhass a benned születő új képességekkel, rácsodálkozhass fel nem ismert vágyaidra. Lelassulhatsz, vagy éppen pöröghetsz a fizikai teremtésben, de mindenképpen új készségeket szerezhetsz, amit a lakás /megszokottság keretein belül nehézkesebb…

Most éppen:
Mivel pillanatnyilag alig van egyedileg fűthető szobánk – és bár a kályha kísérletek bíztatóak, még nem várható gyorsan újak építése – főleg napközbeni látogatás formájában lehet megtenni az első lépéseket. De gondolom néhány hét múlva, már ez is oldódik…

Tehát mostanában kint dolgozunk faültetéssel, gallydarálással, tűzifatároló építéssel, és bent egy könnyebben fűthető ebédlőrész leválasztással, egyebekkel.

Nemsokára:
Áprilistól – reméljük – ehhez jön az elvonulók csoportok fogadásához szükséges takarítás – csinosítás. Ezekhez várunk önkénteseket, akik segítenek ebben a Biofalunak és közben maguknak más szemszögből magukra látni, új energiákat tapasztalni, közös-teremtés-örömöt megélni. Ezekből pedig születhet valami új fonal is…

Ezek a mondatok még inkább hívogatóak mint konkrétak — de ha te és mi is lépünk, akkor már új élményeket szülhetnek… Ha késztetésed van jönni körülnézni vagy/és segíteni – jelezzél! Hozzál magaddal hasonló energiájúakat…

:–)
Géza
geza.biofalu@gmail.com
+36 30-9428670

Úúúgy szeretném (fb blog)

Úgy szeretném, hogy jelenjenek meg olyanok is, akik az önkéntes segítőkkel együtt – de több héten át tudnának az elvonulók körüli munkákban részt venni, valamennyi folytonosságot biztosítani!

Ideális esetben szeretnek konyhában – takarításban segíteni és közben magukra is figyelve, örömmel megélni itt az élményeket…

Érvényes ez a meghívás az egész évben, de különösen a nyári időszakban. De kisülhet belőle valami új is…

READ MORE »

Új Életedre ébredezel? Mi is :–)

A környezet nem szokta érteni-értékelni a váltás folyamatát. Megzavarja őket, ha másként kezdesz reagálni, mint ahogy megszokták… Viszont az új életedre ébredés – folyamat hosszú, átmenetekkel…, bizonytalanságokkal.

Ha megindultál és fokozatosan szeretnél haladni – a Biofaluban találhatsz ehhez támogató teret.

1., Eljöhetsz hozzánk hétvégi önkéntesnek az Elvonuló Vendégházba. Napi 6 órában segítesz az elvonuló vendégek körüli munkában – takarítás, konyha – a többi időben lehetsz szabadon a természetben. De persze “vendég” elvonuló is lehetsz!

2., Tölthetsz nálunk hasonló felfogásban néhány hetet- hónapot…

3., Ha megtetszik az itteni világ, akkor bérelhetsz egy lakást. Ha tudsz alkalmazkodni a vendégházi ritmushoz, akkor akár önkéntesként is – a munkádért cserébe – lakhatsz benne.

4., Talán most ne fussunk előrébb, de a letelepedés lehetősége is megvan.

READ MORE »

Önkénteseket várunk augusztus 17-től..

Vega főzéses önkénteskedés – szalmabálás jurta szerkezet „kóstolóval”

A következő két hétben különösen örülünk önkénteseknek a konyhában és időnként a takarításban – elvonuló csoporthoz.

A munka szünetében megtekinthető az épülő szalmabála „jurta” szerkezete is.
Ha elegen leszünk a vendégházban, akkor ezen dolgozhatunk is.

Szállást – étkezést biztosítunk a megszerzett élményeken túl !
:–)
Mind a két fajta tevékenységünk folyatódni fog utána is… – ősszel kiegészülve kályhaépítéssel is.

Várunk lelkes, új élményekre nyitott segítőket! (Persze lehet jönni egyéni elvonuló vendégnek is…)
Hátha egy ilyen kezdő lépésből, valami új születik nálad is…
A megosztásokat köszönjük!
(MÁriahalom felé az Árpád hídtól indul a busz, 1 óra menetidővel)

:–)
Géza
geza@biofalu.hu

Főzzünk együtt ajurvédikusan – újra – júni 16-18!!

Megtapasztalhatod két nap menüsorának elkészülését Gáspár Árpi segítségével!

Közös teremtés, melyben segítetek elkészíteni az ételeket – közben megértve a miérteket…

Napi kb. 3*3 óra beleértve a mosogatásokat is :–)
Akinek megtetszik – jöhet egy későbbi főző-tanfolyamra is.

Szállás az elvonuló vendégházban lesz. Pénz nem játszik.

Akkor is jelezzél, ha érdekel hasonló program glutén/laktóz mentes vegetariánius témában, más időpontban!

:–)
Géza

Mi a csudát keres itt egy kakukktojás?

I. névjegy-szerű összefoglaló 
II. személyes háttér-információk és nézőpont a mai Biofalu értéséhez

A Biofalu és benne a vendégház lényege:
Az a célunk, hogy az Elvonuló Vendégház (30 szoba és 4 közös terem) katalizátor szerepet játsszon -az itteni megéléseken keresztül – az érkezők és a vendégfogadó önkéntesek önismereti életében, fizikai és szellemi teremtéseiben! Nálunk leggyakrabban az önismerethez kapcsolódik csoportos vagy egyéni formákban. READ MORE »

Áprilistól megint várunk önkénteseket!

A tavasz beköszöntével  a vendégházat szeretnénk az elvonulók fogadására felkészíteni – kívül és belül is.

Utána pedig az elvonulók körüli takarítási-konyhai munkában tudunk önkénteseket fogadni. (május második felében lesz nemzetközi elvonuló csoport is!

READ MORE »

Közös önkéntes munka péntek estétől – május 1- ig

Csatlakozhatsz hozzánk a hosszú hétvégén…  – konyhán, vendégház körüli pakolásban, rendezkedésben, vagy erdei metszésben  :–)

READ MORE »

Új irányba elindulni – támogató környezetben? – Gyere!

Újra itt a lehetőség, hogy egy alternatív élőhelyen tegyél meg tapogatózó lépéseket – a nagy döntések sürgetése nélkül.

Nem kell hozzá beruházás, elköteleződés, hűségígéret – és mégis valódi…

Gyere hozzánk a Biofaluba, a Vendégházba ha neked örömöt hoz:

READ MORE »

Eddigi kapcsolódási lehetőségekről dióhéjban

Ezek a formák az utóbbi évek alatt alakultak ki – de mindig változnak. A Biofalun túli világból nézve, nem mindig érthetőek – de a Biofalu lényegéhez tartozik, hogy új módokon igyekszünk élni /kapcsolódni – vagyis kísérletezünk mindent.  Amihez nem érkezik energia – azt nem csináljuk, ha érkezik olyan energia, ami új, akkor keresünk neki helyet…

READ MORE »

2017. júli 1-10 között az átlagosnál is jobban várunk önkéntes segítőket

Júli 5-én nagy csoport érkezik – így sok feladatunk lesz felkészülésül a házban és a csoport ittléte alatt a konyhában…

Ha szereted a közös munka áramlását – várunk… Utána lehet maradni pihenőként is…

Emailben várjuk a jelentkezésed!

:–)

Géza

geza@biofalu.hu

Háttérgondolatok vendégek és önkéntesek részére

Számomra a Biofalu egy kis sziget – sok más sziget mellett – a világban, ahol igyekezve a jelenben élni, figyelünk arra ami megújításra vár, ami előre felé mutat belül és kívül. A sziget jelleg némi távolságot jelent a jellemző energiáktól, kicsit buborék, de igyekszünk megérteni és nem elutasítani azt ami a közgondolkozás fő áramlata. Arra figyelünk ami előre mutató és nem harcolunk régivel.

Azt gondolom, hogy a Biofalu Vendégház sajátossága, hogy a személyes megtapasztaláson keresztüli önismeret segítése van a középpontban és ennyiben többet adunk mint csupán a szállás-étkezés.

READ MORE »

Facebook oldalunk

Facebook Pagelike Widget

Instagram oldalunk

A honlap böngészésével hozzájárul a cookie-k használatához További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás