Nagyon élvezem a kísérleteket. Mindaddig, míg nem találkozom mások valóságával. Akkor már nem is olyan egyszerű a képlet, hogy én kifejlesztek valamit –amit mások is majd örömmel fognak használni…
logikus, mégis minduntalan elfelejtem: nekem hosszú út vezetett a panellakásban szocializálódott embertől, a fűtésben a fára hagyatkozásig – akkor miért képzelem azt, hogy akik most jönnek a panelből / gáz-központi-fűtésből – készen lennének a fatüzelésre?
:–)
ezek szerint, csak a vágy, hogy sikeres is legyen, ami nekem örömöt okoz – feledteti el velem azt amit megéltem…
A részletek:
A második életem, ami Máriahalmon kezdődött – meghozta nekem a gyerekkoromban már látott – tűzélményt. De hogy?
A gázközpontifűtés belső képpel érkeztem és ráadásként építtettünk egy búbos kemencét is a nappaliba. Szép lett.
az első sokk az volt, amikor próbáltam fát venni – és megérkezett egy teherautónyi. Fogalmam sem volt,hogy milyen kell. elfogadtam amit kaptam…
Nem tudtam, hogyan kell felvágni – de méginkább azt, hogy mikor lehet vele tüzelni… mikorra szárad ki. Azt se, hogy önmagával a tűzifával nehéz begyújtani.
A második sokk a kemence volt. Annyit tapasztaltam, hogy a melengető látványán túl, a nagy szép tűzből, alig lesz meleg a külseje és hogy hamar kihűl. Ráadásul reped is – akárhogy kenegetem. Hiába kevertem nagy bátran lószart is sárba…
Sok év kellett míg megtanultam a fa vásárlást és míg meg mertem kérdőjelezni a kemence megfelelőségét. Utólag azt gondolom, hogy aki építette korrekt volt. A hagyományos kemence rendelésemet teljesítette, de azért a belsejében lépett egyet a kályha világ felé is. (ez akkor derült ki, mikor egy évtized után lebontottam…)
Az első lépésem a gáznélküli-fűtés felé, a vas kandalló volt. Hamar rájöttem, hogy a szép tűz itt még kevésbé melegít és még hamarabb kihül…
Ifjúi hévvel túl akartam járni az eszén! Minek engedjem ki a forró füstöt a kéménybe? Meghosszabbítottam a füstcsövet két méter nagy átmérőjű csővel. Így már több meleget adott le! De néhány hét után egyszer csak égszakadási zaj és remegés mellett – utóbb rájöttem – begyulladt a csőben lerakodó korom… Szerencsém volt – nem égett le a ház.
Ma már tudom, nem hülyék a gyártók, hogy a 300 fokos füstöt bevezetik a kéménybe. Tisztában vannak azzal, hogy ezekben rossz minőségű az égés – tehát addig kell megszabadulni a füsttől, amíg nem csinál bajt. Ráadásul a forró füst színtelen, lehűlve mutatja csak mennyire fekete…
Hogyan értené ez a Géza, ha akkor mutatnám neki a mostani kályhámat? Mit látna belőle? Szép? Van-e szaga? Az összes többiről, ami a tizenöt-éve-csak-fával-fűtök-és-kísérletezek folyamat eredménye – szempontjai csak üres szavak lennének neki – hisz nem lenne olyan tapasztalata, ahova tudná illeszteni őket…
Jó lenne, ha megértené ezt a mai Géza és nem várná, hogy érzékeljék a mai kályha értékeinek súlyát…
De azt hiszem, hogy ő továbbra is valami fajta megértés-elismerés élményét reméli…
:–)