Posts tagged biofalu

Magányosan Küzdő Tehetségek Tábora :–) ( ideiglenes cím)

Szenvedélyesen követett cél Tettvágy és tettek Erős fókusz Külső sikerek Belső örömök Sok fázás Felkapaszkodás a hullámra + utána a következőre +majd a következőre — szinte végtelenítve — a szörfös / síelő lesiklása rövid vagy hiányzik Erő Tehetség Szemben az egész világgal Vágy az egyszerűségre A vágy felé lépés tolódik – mert felelős vagyok — számítanak a teljesítményemre — nem lehet hosszabban megállni — nem lehet sarkon fordulni Erőszakosnak tartanak Nagy a szabadságfokom – de a hullámravalófolyamatosfelkapaszkodásból nem tudok kilépni — ezt hiszem és tapasztalom Sokakat tartok READ MORE »

Tavaszi hírek a Biofaluban, Máriahalmon

1.,A vendégházba idén több nagy elvonuló csoport is érkezik.  Ehhez várunk önkénteseket!

Olyanok szoktak jönni, akiknek szükségük van több időre, hogy magukkal tudjanak foglalkozni  – jellemzően életükben felmerült szakaszváltás miatt.

Miközben  takarítanak vagy a konyhában segítenek,  az elvonuló ház energiájában gyakran tudnak új szemmel rátekinteni helyzetükre.   Az átlag 6 órányi napi munka mellett elég tér és idő van a természetben időt tölteni, feltöltődni.

Azért is jó hogy ilyen önkéntesek vetődnek felénk, mert a csoportok is jellemzően valamilyen önismereti / tudatossággal kapcsolatos témán dolgoznak jóga-meditáció – pszichodráma vagy más témák kapcsán.

READ MORE »

Rendhagyó szülinapi beharangozó (blog)

Ez most valami más.

Nem várom meg, hogy a fb kiírja a születésem napját – jöjjenek jókívánságok – szorongjak, hogy én nem szoktam másoknak külön kívánni

– hanem inkább elmesélem milyen ajándékot kapok magamtól…

:–)

Decemberben megszállt egy gondolat, hogy építsek egy fürdőházat…  Néhány racionális és több érzelmi indítékom volt rá – belekezdtem…

Egy hónap után észrevettem, hogy bár lelkesen csinálom – minden nap a hidegben  – de egyre gyakrabban lecsípek a munkanap végén egy fél órácskát, amikor egy másik projektet tervezgetek.

Jaj!  Géza már annyi letolást kaptál a világtól és így később magadtól is a befejezetlensége miatt, nehogy komolyan vedd a késztetést!

READ MORE »

Úúúgy szeretném (fb blog)

Úgy szeretném, hogy jelenjenek meg olyanok is, akik az önkéntes segítőkkel együtt – de több héten át tudnának az elvonulók körüli munkákban részt venni, valamennyi folytonosságot biztosítani!

Ideális esetben szeretnek konyhában – takarításban segíteni és közben magukra is figyelve, örömmel megélni itt az élményeket…

Érvényes ez a meghívás az egész évben, de különösen a nyári időszakban. De kisülhet belőle valami új is…

READ MORE »

A Tavasz már bemelegít. Zsongjunk vele együtt!

A téli csend – hónapok után új életre ébredezünk, akár a természet. Érezhető, hogy valami átalakult – de még nem látható az eredmény… El kell kezdeni az újat – a többi adja magát!

READ MORE »

Új Életedre ébredezel? Mi is :–)

A környezet nem szokta érteni-értékelni a váltás folyamatát. Megzavarja őket, ha másként kezdesz reagálni, mint ahogy megszokták… Viszont az új életedre ébredés – folyamat hosszú, átmenetekkel…, bizonytalanságokkal.

Ha megindultál és fokozatosan szeretnél haladni – a Biofaluban találhatsz ehhez támogató teret.

1., Eljöhetsz hozzánk hétvégi önkéntesnek az Elvonuló Vendégházba. Napi 6 órában segítesz az elvonuló vendégek körüli munkában – takarítás, konyha – a többi időben lehetsz szabadon a természetben. De persze “vendég” elvonuló is lehetsz!

2., Tölthetsz nálunk hasonló felfogásban néhány hetet- hónapot…

3., Ha megtetszik az itteni világ, akkor bérelhetsz egy lakást. Ha tudsz alkalmazkodni a vendégházi ritmushoz, akkor akár önkéntesként is – a munkádért cserébe – lakhatsz benne.

4., Talán most ne fussunk előrébb, de a letelepedés lehetősége is megvan.

READ MORE »

Ajándékoznál „elvonulás-szabadság” lehetőséget ?

Van valaki fontos számodra, aki ritkán lehet magával és élmény lenne neki némi egyedüllét, szabad lélegzés a természetben, az egyszerűségben?

Itt a lehetőség – kockázat nélkül :–)

READ MORE »

Mögénézős spirituális- önismereti beszélgetés ház építés/átalakítás/vidékre költözés előtt – közben

Azt tapasztalom az utóbbi időben, hogy többször is inspirálta ilyen beszélgetés a másikat és születtek erős puzzle-kirakók…, merültek fel váratlan élettörténet összefüggések, kérdések…, amik segítettek felszínre hozni amit eddig nem tudott látni, de már készen volt rá. Én is élveztem az áramlást.

Azt gondoltam, hogy felajánlok ilyen katalizátor beszélgetést másoknak is :–)

Indulásként azt találtam ki, hogy aki rezonál erre felvetésre – eljöhetne egy napra önkénteskedni a Biofaluba és közben megejthetnénk egy ilyen beszélgetést…, ami közben feljövő kérdések segíthetnek a döntés felszíne mögé nézni. (a saját építkezéseim is beszédesek voltak utólag – a saját történetemmel kapcsolatban)

READ MORE »

Főzzünk együtt ajurvédikusan – újra – júni 16-18!!

Megtapasztalhatod két nap menüsorának elkészülését Gáspár Árpi segítségével!

Közös teremtés, melyben segítetek elkészíteni az ételeket – közben megértve a miérteket…

Napi kb. 3*3 óra beleértve a mosogatásokat is :–)
Akinek megtetszik – jöhet egy későbbi főző-tanfolyamra is.

Szállás az elvonuló vendégházban lesz. Pénz nem játszik.

Akkor is jelezzél, ha érdekel hasonló program glutén/laktóz mentes vegetariánius témában, más időpontban!

:–)
Géza

Új nyárra készülés („elmondom hát mindenkinek”)

Várhatóan lesz a nyáron 3 olyan bő egyhetes időszakunk, amikor kevés lesz az, hogy úgy dolgozunk / teremtünk ahogy szoktunk.

Valami új módszer / hozzáállás / energia kell hozzá. A régi módon csinálva, csak kibuknánk. Valami áramlósabbra lesz szükségünk…, ha nem túlélésre játszunk, hanem örömös teremtésre, ami ismételhető. READ MORE »

Mi a csudát keres itt egy kakukktojás?

I. névjegy-szerű összefoglaló 
II. személyes háttér-információk és nézőpont a mai Biofalu értéséhez

A Biofalu és benne a vendégház lényege:
Az a célunk, hogy az Elvonuló Vendégház (30 szoba és 4 közös terem) katalizátor szerepet játsszon -az itteni megéléseken keresztül – az érkezők és a vendégfogadó önkéntesek önismereti életében, fizikai és szellemi teremtéseiben! Nálunk leggyakrabban az önismerethez kapcsolódik csoportos vagy egyéni formákban. READ MORE »

Áprilistól megint várunk önkénteseket!

A tavasz beköszöntével  a vendégházat szeretnénk az elvonulók fogadására felkészíteni – kívül és belül is.

Utána pedig az elvonulók körüli takarítási-konyhai munkában tudunk önkénteseket fogadni. (május második felében lesz nemzetközi elvonuló csoport is!

READ MORE »

Közös önkéntes munka péntek estétől – május 1- ig

Csatlakozhatsz hozzánk a hosszú hétvégén…  – konyhán, vendégház körüli pakolásban, rendezkedésben, vagy erdei metszésben  :–)

READ MORE »

Tapasztási tapasztalás április 7- én, szombaton :–)

A „csináld magad hétvége” és a nyílt nap keverékének tervezem – néhány órás sár-tapasztás tapasztalással. ( nyáron lehet hosszabb)

READ MORE »

Nyílt nap Húsvét- szombaton

Egy lehetőség, hogy személyes benyomást szerezzél a Biofaluról (Máriahalom – 35 km Pesttől).

READ MORE »

Albérlet – munkáért – Pest-közeli faluban

Ahogy távolodunk a forgalmastól – nehezebbnek tűnik elképzelni, hogy miből is fogunk megélni.

Itt a lehetőség, hogy ne kelljen pénzt adni a bérelt lakásért / apartmanért, hanem helyben segíteni helyette…

READ MORE »

Csináld Magad (DIY) hétvégék a Biofaluban

Amikor én ideérkeztem a városból – híján voltam a készségeknek/gyakorlatnak/önbizalomnak – a ház körüli teendőkben…

READ MORE »

Új irányba elindulni – támogató környezetben? – Gyere!

Újra itt a lehetőség, hogy egy alternatív élőhelyen tegyél meg tapogatózó lépéseket – a nagy döntések sürgetése nélkül.

Nem kell hozzá beruházás, elköteleződés, hűségígéret – és mégis valódi…

Gyere hozzánk a Biofaluba, a Vendégházba ha neked örömöt hoz:

READ MORE »

Eddigi kapcsolódási lehetőségekről dióhéjban

Ezek a formák az utóbbi évek alatt alakultak ki – de mindig változnak. A Biofalun túli világból nézve, nem mindig érthetőek – de a Biofalu lényegéhez tartozik, hogy új módokon igyekszünk élni /kapcsolódni – vagyis kísérletezünk mindent.  Amihez nem érkezik energia – azt nem csináljuk, ha érkezik olyan energia, ami új, akkor keresünk neki helyet…

READ MORE »

2017-es Biofalu – saját értelmezése – „ahogy én megéltem”

2016- os fél éves mozgáskorlátozottságom után a vendégház 2017. telén teljesen szétfagyott. Az összes fűtés cső, radiátor, hideg –meleg vizes csap befagyott.  Talán ez volt a mélypontunk kívül és belül.

READ MORE »

2017. júli 1-10 között az átlagosnál is jobban várunk önkéntes segítőket

Júli 5-én nagy csoport érkezik – így sok feladatunk lesz felkészülésül a házban és a csoport ittléte alatt a konyhában…

Ha szereted a közös munka áramlását – várunk… Utána lehet maradni pihenőként is…

Emailben várjuk a jelentkezésed!

:–)

Géza

geza@biofalu.hu

Gyere! gyere-k-ecske közös játszó és élettér építéshez segíteni

Elkezdtünk építeni egy kisgyerek és kecske játszó- és életteret … Az a célunk, hogy a gyerekek és az állatok minél nagyobb felületen találkozzanak, élvezhessék egymás energiáit, megfigyelhessék egymást, de legyen saját világuk is.
Kinőhet ebből a csírából erdei pici-ovi és később fogadhatnánk látogató kisgyerekeket is… a vendégháztól 150m-re READ MORE »

Lehetőség: Pici – kísérleti ház építésben való részvételre

Ha szeretnéd, hogy új, kéz-élményed legyen : egy pici-ház születésről/építésről, természetes anyagok (fa/vályog/szalma) használatáról , csendes környezetben teremtésről, új helyzetben magadról — akkor itt a lehetőség!
Gyere el amikor ráérsz egy vagy több napra és vegyél részt az éppen aktuális munkában – ameddig ez neked örömöt hoz. READ MORE »

Háziasszonyt várunk idén is :)

A háziasszony  a ház „lelke” : koordinálja az önkénteseket, segíti az elvonuló vendégek itt-tartózkodását, részt vesz a házon belüli munkákban…

Átlátja az aktuális folyamatokat, radarozza a teendőket, nyugtatja a kedélyeket,  erősíti a nyitott,  nyugodt légkört. Vagyis szenvedélye a vendégek körüli világ!

READ MORE »

Ébredezik egy Waldorf álom?

A Biofalu közösségi hangulatú, új típusú településrésze a fizikai síkon még nem született meg. Vannak házkísérletek , READ MORE »

Tél felé is nyitva a látszólagos zártságban (2016)

Eljött a november… – egyre ritkább az önkéntes és az elvonuló/ csoport…
A nagy ház ezek szerint pihenni tér.
A benne lévő sok szobából néhánynak van helyi kályhája
READ MORE »

Szép mantrazene biofalus pillanatképekkel… :–)

élőzenés meditációkhoz kedvcsináló…

A Biofalu központi eleme most az Elvonuló Vendégház

Csoportos/ egyéni elvonulásokra és önkéntesek fogadására koncentrálunk, de szívesen fogadunk hétköznapokon gyerek tábort is.

4 különböző méretű, fa burkolatú  közösségi tér közül lehet választani. A szobák jellemzően 3-4 ágyasak, de van néhány egy-két ágyas változat is. Mindegyik apartmanban van fürdőszoba.

READ MORE »

Háttérgondolatok vendégek és önkéntesek részére

Számomra a Biofalu egy kis sziget – sok más sziget mellett – a világban, ahol igyekezve a jelenben élni, figyelünk arra ami megújításra vár, ami előre felé mutat belül és kívül. A sziget jelleg némi távolságot jelent a jellemző energiáktól, kicsit buborék, de igyekszünk megérteni és nem elutasítani azt ami a közgondolkozás fő áramlata. Arra figyelünk ami előre mutató és nem harcolunk régivel.

Azt gondolom, hogy a Biofalu Vendégház sajátossága, hogy a személyes megtapasztaláson keresztüli önismeret segítése van a középpontban és ennyiben többet adunk mint csupán a szállás-étkezés.

READ MORE »

Eladó félkész új építésű 2 lakásos vályogház – lakótér szerelmesnek – sok érdekességgel

Van egy házunk, amit 14 éve építettünk –  a tetőterét egy évig laktuk lakhatási engedély nélkül – utána üres lett – most felújítjuk és befejezzük…

Az építési engedély 5 éves – tehát  CSOK-ra alkalmas lehet. Két különbejáratú lakás alakítható ki belőle. Természetközeli életmódra vágyók, kreatív megoldásokat kedvelő egyéni hangulatú tereket kedvelőknek ajánljuk. A befejezéssel várunk, hogy a jövő tulajdonos szájaíze is benne lehessen.

READ MORE »

A honlap böngészésével hozzájárul a cookie-k használatához További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás