“Május 7-én reggel kinyitom a facebookot, meglátom a hirdetést: ayurvédikus főzés, gluténmentes vegán kaják, ingyen szállás a biofaluban, cserébe önkéntes segítség a konyhán. időm mint a tenger, mikor próbálnék ki egy ilyet, ha nem most? pár pillanatnyi hezitálás, aztán perceken belül lebeszélem árpival a szakáccsal és gézával a tulajjal, hogy 9-étől 13-ig máriahalmon leszek. géza javaslatát elfogadom, hogy már 8-án este lemegyek, “legyen időm megérkezni”. gyorsan telik az idő, húzom az indulást, kifogásokat gyártok magamban, mire hivatkozhatnék, hogy lemondjam az egészet? mi a fenének kellett ez nekem, hogyan jutott ez eszembe egyáltalán, mit keresek én ott? szuperül elfoglalhatnám magam itthon, a szokásos rutinnal végzett mindennapjaimban. mindegy, ha elvállaltam, elmegyek, számítanak rám, majdcsak eltelik valahogy, és ki tudja mit tanulok belőle? nyitott leszek, és megnézem, milyen ott a világ. hisz az utóbbi időben mást sem csinálok, mint elhagyom a komfortzónámat…pár ruhát csomagolok be, minimális tisztálkodóeszközt, és egy könyvet. régen voltam kozmetikusnál, kellene egy kis smink is, de legyek csak olyan, amilyen vagyok, nem kell a festék. fiam visz autóval, ahogy a közelbe érünk, gyönyörű a táj, ez már kicsit felvillanyoz, imádom. odaérünk a vendégházba, kedves fogadtatás, körbevezetés. egyre kerekedő szemekkel nézek körül. elvárásom nem volt, de erre biztosan nem számítottam. a biofalu szóról takaros kis házak, rendben tartott udvarok, kertjükben bioparadicsomot és minimum kecskéket nevelgető családok jutnak reflexből eszembe. hát ez minden, csak nem az. vadul burjánzó növények, szokatlan építészeti megoldások, tiszta, egyszerű szoba, és végtelen csend…és mindenütt félkész, befejezetlen, munkás kezekért kiáltó részletek…(rázz meg, rázz meg, minden almám beérett már…) az jut eszembe, mondom is a fiamnak, ez olyan, mint egy szélmalomharc, mintha itt minden csak játék volna… elhatározom: nem alkotok véleményt amíg itt vagyok, csak figyelek. majd ha otthon leszek, levonom a konzekvenciákat, valamiért idejöttem, majd kiderül, miért…. ”
“… nem volt olyan dolog, amire azt mondanám, hogy nem tetszett, egyszerűen úgy álltam hozzá mindenhez, hogy elfogadom mások másságát. jó volt, hogy engem is elfogadtak, és békén hagytak, de ha akartam, tudtam kapcsolódni is. az elején borzasztóan zavart az, amit én káosznak láttam, valószínűleg azért is, mert bennem is az van pillanatnyilag. a helyről azt fogalmaztam meg magamnak, hogy ez nem egy végállomás, hanem egy megálló, ezért szükségszerűen befejezetlen. lehet, hogy éppen ez a küldetése… hogy a keresők idetaláljanak, megpihenjenek, válaszokra leljenek, közben hozzáadjanak valamit a helyhez, az éppen megforduló emberek életéhez, és tovább menjenek az útjukon. én is találtam válaszokat, és megfogalmaztam új kérdéseket, láttam új nézőpontokat, és hajlandó vagyok azokat közelebbről is megvizsgálni. jó volt, hogy hasznomat vették, és jó volt megélni a másokról való gondoskodást. az árpitól kapott ismereteket el kell mélyítenem, fontolóra kell vennem géza mondatát (én is megérdemlek egy nem megégett lepényt), zsuzsi tanítását (pihenni kell, hogy ne forgácsoljam el magam; úgy lehet túllépni az önmagam hibáztatásán, hogy szeretem magam), és nem elfelejtenem a konyha falára írt sorokat (minden amit tapasztalok a MOST-ban végtelen szeretet és tudatosság van mögötte)… ”
a teljes írás Betty blogján olvasható. Itt.
